Részlet Garaczi László regényéből

GARACZI LÁSZLÓ

Bolond torony

(regényrészlet)

7.

Apa és anya elolvasták a zárójelentésemet, látták, hogy nincs komoly bajom, megnyugodtak. A kezem még fel volt kötve, de kezdtem magam összeszedni. Eltűntek a pihék a karomról, lábamról. Nem firtatták a részleteket. Tudtam, hogy apa nem fog örülni, ha leszerelnek, amit elkezdesz, fiam, fejezd be, csináld végig. Ő is kibírta. Pedig az keményebb volt. De nem mondott semmit. Elfogadták, hogy újra otthon vagyok. Visszakapták a kisfiukat. Napközben dolgoztak, én meg élvezem a magányt, és készültem a „lefüvezésre”. A felülvizsgálati bizottság megsemmisítheti a zárójelentést.

Besüt a kora tavaszi nap, meztelen talpam alatt a hideg konyhakő, a szobában a puha szőnyeg. Fekszem az ágyon, hagyom, hogy a fejemben a képek kuszán kövessék egymást. A körlet, az őrszoba, a reggelek a szekrényben kuporogva. Lőtér, alaki tér, Landeszman major, kórház.
Marcus Aurelius annál a résznél nyílt ki, hogy az istenek megajándékozták őt egy csodálatos gyógyszerrel „vérköpés és szédülés” ellen. Kikeresem a nagylexikonban az atropint. Nadragulyából előállított, erős, kábító hatású méreg, népi nevén szépasszonyvirág. Az asszonyok régen a szemükbe csepegtették, hogy csillogjon. Ha kiskoromban valami  butaságot csináltam, apám azt mondta, te, te, nadragulya!

Beírtam az új szavakat a MNOSZ 5617-es szabványméretű dossziéba: csecsebogyó,billentyűemelő-rugórögzítő-csavaranyacsap, eszdépékáhátétées, hákáeszcsépéeszvé, fraktúra, herevere, káká, hikomat, atropin, ciba, szépasszonyvirág. A dosszié tele van papírcetlikkel, a jelentések vékony, láthatatlan damilon lógnak a szavakról. Lecseréltem a kezemen a kötést, a véraláfutás följebb húzódott, elhagyta a körömágyat, az új, sarjadzó köröm kezdte lefeszíteni a régit. Ritkán mentem utcára, furcsa érzés volt, bőrözött a fejem, megszoktam, hogy mindig sapka van rajtam.

Zakariás tartozott egy réteges krémmel a Belvárosiban, vártam, hogy leszereljenek. Utána majd veszünk egy üveg bort, fölmegyünk valamelyikünkhöz, heverészünk az ágyon, bagózunk a plafont nézve, és csak úgy közben-közben szólalunk meg, véletlenül, hogy valami fontosat mondjunk.

Találkoztam a régi haverokkal, Fricivel, Tomkával, mintha semmi nem változott volna. A mozdulatok ismerősek, az élet elviselhető. Nem lepődnek meg, nem furcsállják, hogy újra velük vagyok. Más cigarettát szívnak, de a témák ugyanazok. Zene, tanulás, meló, bulik, utazás, foci, csajok. Ültünk a Rézkakasban, gyufásdobozt pöcköltünk a foltos abroszon. Frici vett a dollárboltban egy műanyag dobozos Philip Morrist, a bátyjától kapta a pénzt. Vagy a bolt előtt álló seftesektől? Nem dobja el a dobozt, beleteszi a Filtolt. Menősködik.

Nyitott szemmel álmodom.
Fölmegyek Kamillához, az új lakásukba, anélkül, hogy telefonálnék. Csak úgy, véletlenül. Januárban cseréltek lakást, most néhány sarokra laknak tőlünk. Az anyja, Zsuzsi néni nyit ajtót, gyanakodva néz, kezét a köténybe törli, a gáztűzhelyen pörkölt rotyog. Kamilla nincs itthon, de megvárhatom a szobájában. Mutatja, merre van, és magamra hagy. Kamilla szobájában nyoma sincs a régi pedáns rendnek, az ágy vetetlen, lemezborítók a földön, az ablak peremére zongorabillentyűket rajzoltak. Leülök a székre, rágyújtok, ösztönösen be akarom gombolni a zsebem. Nincs gomb. A civil élet örömei. A polcon, a hátsó sorban, a lányregények mellett találok egy üveg dugikonyakot. Meghúzom, ülök még néhány percet, aztán megkezdem a tervszerű visszavonulást. Zsuzsi néni nem marasztal. Hűvös szél fúj a Duna felől. Egy gyerek a játszótéren rám lő műanyag pisztollyal.

Néhány nappal később a Múzeum körúton sétálok, a fák árnyéka pókformát rajzol a járdára. Elhúz egy villamos, az emberek unott képpel néznek. Meglátom Kamillát, nagyot dobban a szívem. Jön a napfényes utcán, csukódik, nyílik a két meztelen lábszára, mint az olló, elmetszve a fényt. Átöleljük egymást, szétválunk, a szemében a könnycsepp, ami sosem gördül le. Ülünk az Ibolya presszó cső alakú, sötét helyiségének a végében. Megsimogatnám a combját az asztal alatt, ne, mondaná nyugtalanul, kérlek, ne. Egy tincset húzogat a füle mögött, ez új mozdulat. Benne van az elmúlt fél év. Dúdol, de ez valahogy nem a gondtalan öröm dallama, kénytelen követni ezt a belső hangot, nem tud ellenállni ennek a benne dudorászó valakinek.

Nem udvarolok, nem nyomulok, pedig talán engedné, hogy a combján maradjon a kezem, a vállam kifacsarodna, de a világ minden kincséért sem venném el, úgy tennénk, mint akik beszélgetnek, és mikor megmozdulok, kihasználná az alkalmat, és elhúzná a lábát. Inkább nem is kísérletezem. Beszélgetünk, sokat megélt, régi barátok.

Nem vették fel a Zeneakadémiára, az apja először azt akarta, hogy menjen el dolgozni, aztán mégis beíratta egy előkészítőre, és szerzett neki egy másik hegedűtanárt. Egész nap otthon ül, gyakorol, cigizik, kávézik, olvas, tévét néz, telefonál. Hónapok óta délben kel. Mintha beteg lenne. Az osztálytársak szétszéledtek. Lakást cseréltek, ez volt a legnagyobb esemény. Fiúk? Á, semmi. A közös múltról nem beszélünk, a hengerítésekről, a szakításról a Bimbó sörözőben. Az a benyomásom, hogy unatkozik. Nem most, nem velem vagy nem csak velem, hanem úgy általában végigunatkozta az őszt és a telet, és talán már kezd beletörődni, hogy egész életében unatkozni fog.

Március közepén levettem a kötést a kezemről. Híztam néhány kilót, az arcom kikerekedett. Hátra volt a lefüvezés, az életem még mindig ideiglenes, átmeneti. Még bármi történhet. Erre az utolsó feladatra koncentrálok. Kamillával moziba, könyvtárba, presszókba, klubokba járunk, belógunk a Zeneakadémia kakasülőjére, azt hazudjuk, főiskolások vagyunk. Szombaton táncolni viszem az OSC vívótermének a Puskin mozi fölötti diszkójába. Forgatni kéne, hogy elszédüljön, de már nem emlékszem, merre. Csak lötyögünk egymással szemben, kezünkben sör, így is jó. Hármat rezeg a melle, mert kicsi, de lehet, hogy a gyaloglásnak és a táncolásnak más a rezgésszáma. Egyfelé lakunk, hazakísérem, puszi-puszi, jó éjt. A kezét sem fogom meg. Nem sietek, nem erőlködöm. Talán imponál neki, hogy nem erőszakoskodom. Kíváncsivá teszi. Másképp néz rám.

Elővettem a borítékot, amiben tavaly ősszel faleveleket küldött a laktanyába, hogy ott is velem legyen a pesti ősz. Elszáradtak, összetöredeztek, elmorzsolódtak, ki se tudom venni őket a borítékból. Itt-ott látszik a tinta nyoma, rájuk írta, hogy hol szedte őket, Tabán, Dunakorzó, Városliget.

Egyik este Interbrass koncert után beülünk a Tüköry sörözőbe. Tízre haza akarok menni, Kafka A kastélya lesz a kettesen. Megiszunk egy sört, valahogy a katonaságra terelődik a szó. Elkezdem, nem megy. Idétlen zagyvaság. A hatásbemutató az első napon. Bodag és Sós megkanalazza Egresicset. A Bolond torony. Milyen volt a ködös répaföldön őrá, Kamillára gondolni. Felírtam a nevét a párás ablakra. Bernát és Zakariás, Gyilok papa, Mikos Laci, Fábián és a többiek. Cserbenhagynak a szavak, hiába erőlködöm. Zakariás azt mondta, a szavak sorban vannak, a valóság halomban, körbetekerheted mondatokkal, földíszítheted, gúzsba kötheted, mégse kerülsz belülre.

Nem akarom, hogy Kamilla igyekezzen, nedves szemmel hallgasson, arcán az erőltetett szánalom kifejezésével, ez előre felidegesít. Inkább kérek még egy sört. Később átül az asztalunkhoz egy pasas, tompán, mélyen részeg. Kemény, rovátkolt pofahús. Azt mondja, tegnap szabadult a Csillag börtönből. Meghív egy italra, a vécében érzem, hogy oldódik bennem szét a sok sör. Már nem is próbálja leplezni, hogy Kamillára utazik, Kamilla a közös ivás tétje. Hozzá beszél, bámulja, falja a tekintetével, mintha ott se lennék. Kamilla rá akar gyújtani, az égő gyufát a csupasz, kérges tenyerén kínálja neki. Valahogy sikerül fizetni, kimenekülünk. Megkerüljük az örökmécsest, látom, hogy jön utánunk, látja, hogy látom, ordítani kezd. Megfogom Kamilla kezét, hogy ne féljen, és hogy jelezzem, összetartozunk. De csak jön utánunk, káromkodik, gajdol, átkozódott. Álljak ki vele, mint férfi a férfival, szétveri a pofámat, a csajomat meg rongyosra keféli. Ötvennégy kiló voltam, szemüveges, a bal kezemen kötés. Kamilla reszketett.

Befordultunk a Honvéd utcába. Elhalkultak a léptei, de aztán megint hallom, hogy szívósan, kitartóan caplat utánunk. Nem néztem hátra, hogy ne tekinthesse kihívásnak a hátrafordulást, jelnek a támadásra. Elértük az Alkotmány utcát. Ha megállunk Kamilláék kapujában, amit ilyenkor már bezártak, és elkezdünk a kulcsokkal vacakolni, utolér, és a kapualj csapdájába kerülünk. Tovább mentünk. Ő kitartóan követett. Hirtelen elengedtem Kamilla kezét, és szembefordultam vele.
Nem ő volt, egy kalapos bácsi sétált utánunk.

A sittes a Szalay utcánál feladta, lemondott rólunk, elkanyarodott, szegény öreg pedig épp akkor fordult be a sarkon. Bámultunk egymásra. Mondtam neki, hogy semmi gond, menjen. Intett, hogy nem, menjünk csak mi elöl. Javasoltam Kamillának, hogy az ijedségre igyunk valamit nálunk, a szüleim kint vannak a telken. Az ágyamon fekve nézzük a piros kis Junosztyot, és Ararát konyakot iszunk. Maximilian Schell játssza K-t, a földmérőt. Nyomnak a könyvek a derékaljban, félek, hogy Kamillának kényelmetlen. Egyszer csak ott van a karomban, lágy a haja, a teste forró a ruha alatt. A nadrágomra teszi a kezét. Akkor olvadok szét, mikor sáros rögök kezdenek zuhanni K. koporsójára.

 

GOTTFRIED VON STRASSBURG

Tristan lovaggá avatása



Így tehát Tristan és Rual
a dolognak ügyesen nekiáll,
hogy együtt érjenek célt.
4550  
Szereztek köntöst, páncélt
– míg harminc nap sem telik el –,
amennyit majd harminc lovag visel,
kiket a nemes Tristan
kíséretül magával visz majd.
4555   
Ha ruhájukról bárki kérdést intéz:
a ruhák dísze ki hogy s mint néz?,
milyen az összeállításuk?,
akkor sokáig nem töprengek: lássuk,
azt mondom, mit a hagyomány beszéle!
4560   
És ha mégis eltérek tőle,
javítson ki a hallgatóság,
szavában legyen több megbízhatóság.
A ruhájuk pedig úgy készült,
hogy rajta négyféle dísz ült,
4565   
és azok közül mindegyik
magában is ékeskedik.
Az egyik volt a lelki nagyság,
a másik a kedély-gazdagság
a harmadik a józan ész,
4570   
mely őket egyformává szabni kész,
a negyedik a nemes érzület,
mely összevarrja a többieket.
Négyen, ahogy sorjába jöttek,
derekasan együttműködtek.
4575   
A lelki nagyság követelést támaszt;
a kedély-gazdagság megadja ám azt;
az ész mintát rajzol s kiszab;
az érzés varr – s kész a ruhadarab,
s minden fölszerelés, hozzávaló,
4580   
díszes lópokróc, lobogó,
minden lovagi készület,
mely csak lovagot megillet.
Ami paripát és vitézt
lovagnak mutatkozni készt’,
4585   
az olyan pompás volt, olyan
díszes, hogy mondom komolyan:
ilyesmit király érdemelne,
hogy lovaggá ütésekor viselje.
Mármost, hogy aki Tristant követendő,
4590   
föl van szerelve, mint illendő,
szavaimat merre feszítsem,
hogy méltóképp előkészítsem
Tristant, a nagyszerű vezért
a felavatásra, ezért
4595   
mit mondjak, mit a hallgatóság élvez,
és illik is mesémhez?
Nem tudom! Mit adjak elő,
hogy legyetek benne örömöt lelő,
s legyen szép részlet ebben a mesében?
4600   
Hiszen újabban, akárcsak régen
annyi mindenki beszélt jól
a nagyvilági pompáról,
a káprázatos ékszerekről,
hogy még ha tizenkét eszem nől
4605   
amiből pedig egy van nálam,
s ha mindet egyszerre használom,
s ha ráadásul úgy adódik,
hogy tizenkét nyelvem rakódik
az egy szájamba, ami van,
4610   
s ha mindegyikkel párhuzamosan
mondhatnám, ami számon férne ki
akkor sem tudnám, mint fogjak neki,
hogy a fényről és pompáról
beszélni tudjak olyan jól,
4615  
hogy mások ne beszéltek légyen jobban!
A nagyúri díszes dolgokban
jártasak azok hosszát-széltét
úgy szétírták, agyonbeszélték,
hogy erről szólni, bármint fáradozzak,
4620 
nem tudok úgy, hogy örömöt okozzak.
Hartmann von Aue neve
az első: nála a mese
külső és belső alakkal,
értelmekkel és szavakkal
4625   
mily szépen van festve, formálva!
Nyelvezete milyen jól eltalálja
az elbeszélés lényegét!
Mily világos, tiszta beszéd!
Minden szava, akár a kristály!
4630   
Ilyen most és ilyen maradjon is már!
Szelíden közelítve az olvasóhoz,
az olvasónak épülést hoz,
s a derék szellem örömére van.
Ki a pontos szót pontosan
4635   
és helyesen megértheti,
az Hartmann von Auénak engedi
a győzelmi koszorút s a babért!


MÁRTON LÁSZLÓ fordítása


A fordító jegyzetei, 4547–4637. sor:


Cím. A Reinhold Bechstein adta fejezetcím így hangzik: „Tristans Schwertleite”. A középfelnémet „swertleite” a lovaggá ütésnek felel meg, de szó szerint az új lovag felövezését, kardjának ünnepélyes felcsatolását jelenti.

4564. négyféle dísz: a ruhák és az ékszerek allegorikus megjelenítése gyakori volt a középkori költészetben. Az ilyesfajta jelképiség az egyházatyák munkáira vezethető vissza.

4567. Az alábbiakban a lovagi eszmény kulcsfogalmai következnek. Lelki nagyság: „hoher muot”, körülbelül a régi magyar költészetből ismerős vitézségnek, virtusnak felel meg.

4568. kedély-gazdagság: „vollez guot”; vagyoni gazdagságot is jelenthet, így szerepel pl. a 4967. sorban.

4569. józan ész: „bescheidenheit”; okosságot, bölcsességet, bölcselkedő verses gnómákat, sőt ezekből összeállított gyűjteményt is jelent.

4571. nemes érzület: „höfscher sin”, tkp. ’királyi udvarhoz méltó érzület’.

4618. szétírták, agyonbeszélték: figyelemreméltó Gottfried ódzkodása a lovagi költészet nyelvi-gondolati kliséitől. Abban, ahogy a költő itt is, máshol is hangsúlyozza képességeinek korlátozott voltát, erős irónia érződik.

4621. Az itt kezdődő terjedelmes, kereken 200 sornyi kitérőt a szakirodalom „költő-revü” vagy „kortárs költők seregszemléje” néven tartja számon. Sokan innentől számítják a német irodalomkritika kezdeteit. Gottfried itt – ízléspreferenciáinak hangoztatása és némi személyeskedés mellett – azokat a költészettel kapcsolatos gondolatait mélyíti el és szövi tovább, melyeknek a prológusban már hangot adott. A Tristan költő-seregszemléjével a magyar olvasó az Énekelj, aranymadár! című antológia lapjain találkozhatott (Bp., 1960), Weöres Sándor kiváló átültetésében. A személynevek írásakor, eltérve a középfelnémet szövegtől, az irodalomtörténetben meghonosodott formát választottam. – Hartmann von Aue, az eredetiben „Hartman der Ouwaere” (1168 körül született, 1210 után halt meg): Gottfried egyik példaképe. Lírájánál fontosabbak elbeszélő költeményei, az Artus-mondakörből merített Iwein és Erec, valamint a Gregorius című verses legenda (Thomas Mann A kiválasztott című regényének egyik fontos előzménye) és A szegény Heinrich című verses erkölcsi példázat.

4624. értelmekkel és szavakkal: „mit worten und mit sinnen” (így, többesben). Gottfried a belső és a külső forma, az „uzen” és az „innen”, a „wort” és a „sinn” harmóniáját az írói munka legfontosabb célkitűzésének tartja.

---------------------------------------------------------------------------------

Megjelent a Pécsett szerkesztett Jelenkor novemberi száma, élén a Gottfried von Strassbourg verses Tristan-regényéből választott részlettel, melyet szerzője a 13. század elején írt. A középkori irodalom egyik különleges alkotását Márton László fordítja magyar nyelvre, a Tristan lovaggá avatását bemutató részletet a fordító bevezetőjével veheti kézbe az olvasó. Oravecz Imre Kaliforniai fürj, Garaczi László pedig Bolond torony című készülő regényéből közöl újabb részleteket.  A novemberi számban a versek között Aczél Géza, Schein Gábor, Csehy Zoltán, Rosmer János, Orcsik Roland, Beck Tamás és Németh J. Attila művei olvashatók. Géczi János Nyom címmel esszénaplóban mutatja be választott városát, Veszprémet, Füzi László Világok határán címmel adja közre készülő önéletrajzi könyvének egy részletét. Hévizi Ottó pedig egy pécsi konferencián Lukács Györgyről elhangzott előadását publikálja, melynek középpontjában a „szókratikus Lukács” áll.

A száz éve született és 1944 novemberében megölt Radnóti Miklós költészetére a lap összeállítással emlékezik. Tverdota György Hidegvérrel című esszéjének tárgya a Radnóti költészetében benne rejlő s kevés figyelemre méltatott „erély és férfias önfegyelem”, Bartal Mária tanulmánya a műfordító Radnóti munkásságát elemzi, Bíró-Balogh Tamás pedig irodalomtörténeti csemegét kínál, Radnóti első dedikációiról írt fontos esszét.

A bírálatok között Pálfalvi Lajos, a lengyel irodalom kitűnő magyar tolmácsolója ezúttal kritikusként szemléz négy, napjainkban megjelent lengyel kötetet, Witold Gombrowicz, Andrzej Stasiuk, Ryszard Kapuściński és Mariusz Szczygieł könyveit. Szűcs Teri recenzálja Kisantal Tamás Túlélő történetek. Ábrázolásmód és történetiség a holokauszt művészetében című könyvét, Gajdó Ágnes pedig Füzi László A középpont hiánya című esszéket és tanulmányokat tartalmazó kötetéről írt méltatást.

Sz. Koncz István pécsi tudósokat bemutató interjúsorozatában ezúttal Chronowski Nóra alkotmányjogászt szólaltatta meg. A Jelenkor postájából rovatban Vári György válasza olvasható Margócsy Istvánnak.