Pompásan buszozunk! Egy lemúr vallomásai 2.

"Apám aláírásában a kezdőbetű fél oldal, több helyen átszaggatja a papírt, ezzel a fergeteges és grandiózus Gé-vel nem tanácsos viccelődni. Aki egyszer találkozik Apám Gé-jével, más szemmel néz rá, ez az ember még sokra viszi. Aláírás­hamisítás szóba sem jöhet, évekig gyakorolok, silány utánzatokra telik csupán. Csodálom és imádom őt ezért a Gé-ért. Sokszor csak úgy öncélúan, az élvezet kedvéért megkérem, vesse papírra a nevét, a nevünket, másodpercekig szánkázik a toll föl-alá, hurkok csapódnak jobbra-balra; dupla szaltó és svédcsavar, de nem ám csak úgy össze-vissza, hanem egy tökéletesen begyakorolt és indulatos terv szerint, és egyszer csak ott áll megint ez a különös, vad ábra, ami távolról sem emlékeztet arra a Gé-re, amit én írok, amit nekem kell írni, ám mégis az, extatikus, földöntúli, isteni változatban. A lenyűgöző iniciáléhoz elvékonyodó, jelentéktelen kis farkat rezzent, a név fölös maradékát, így vet tőrt a nagyra törő szándéknak az elbizonytalanodó akarat." (Garaczi László)

Garaczi László a Mintha élnél alcímével jelezte, hogy könyve első kötete egy hosszabb vállalkozásnak, melyet ma több helyütt „lemuriáda”, illetve „lemurisztika” néven emlegettek szeretetteljes iróniával.
A „lemuriáda” második részében egy csúzlizásért kapott igazgatói rovó kézhezvétele, a gyötrelmes hazamenetel és az aláíratás gondterhelt délutánjának hézagaiban mesélődik el a gyermekkor, ezúttal a hatvanas években eltöltött iskolás évek. A Pompásan buszozunk! egyszerre tesz kísérletet arra, hogy a ma felnőtt ember szemszögéből az emlékezés, felidézés révén rekonstruálja a nem minden szorongástól mentes, néma fájdalmaktól nehéz gyerekkort, gyerekvilágot, valamint az ehhez háttérként szolgáló hatvanas évek Magyarországát. Ugyanakkor a sziporkázó humort, henye flegmaságot és intellektualizmust infantilizmussal elegyítő stílus mentesíti a regényt a világszerűség látszatától. Ez utóbbi ennek ellenére mégis hiteles rétege a regénynek: Garaczi a korabeli köznyelv, sajtófragmentumok, gyermeknyelv és a korra ugyancsak jellemző tárgyak és események részlethű felidézésével megrázó erővel lopja bele olvasmányélményünkbe a mára hirtelen átugrott, egy időre elfeledett, átírt, mégis sokunk félmúltját jelentő „átkos” éveket. Egyike a közelmúlt azon szépirodalmi műveinek, melynek reflexiója nem kerüli meg, hanem szembenéz egy egész ország meghatározó élményével – persze a maga sajátos játékos, derűs módján, emlékek egymásra, egymás mellé helyezésével.
--------------------------------------------------------------------------------
„Garaczi hangos, elégedett, ijedt, hitetlen nevetésre késztet bennünket…”
(Guido Graf, Basler Zeitung)
--------------------------------------------------------------------------------
„Garaczi szövegei […] utalnak a magyar olvasók számára ismert valóságra, néha azonban csak a Garaczit ismerőkhöz szólnak… A teljes társadalmi és morális rendet játékosan megkérdőjelezi egy lemur, akinek egyes szám első személyű beszéde olyan is meg nem is, mintha Garaczié lenne…”
(András Sándor, World Literature Today)