Litera-napló

2005. augusztus 15-21.
Traktorkerék foci ;
A kullogó;
Astrosapiens;
Hattyúk;
800 m;
MM;
Nemzeti Front
Traktorkerék foci
2005. 08. 15.
A Sziget X. napja, Fekete Pákóval kell focizni, persze nem találom a pályát, elkések, megy a meccs, és tényleg ott a Pákó, de aztán a másik csapatban is van egy, nem derül ki, melyik az igazi. Állítólag a VIP-sátornál nem akarták kiadni a jegyét, mert nem volt nála személyi, és rosszul esett neki, hogy nem ismerik fel.

A biztonság kedvéért mindenkit megverünk a traktorkerekektől szabdalt pályán, amiért is kapunk gumicumis műanyag kulacsot, kék strandsapkát, karkötőt, valamint kitűzőket azzal a felirattal, hogy „döntsd okosan” (?), meg „király vagyok”, ezekből most nem kérek, viszont ráadásnak, ezért néma főhajtás, kapok két sörjegyet. A sörjegyek beváltása után, hip-hop, na hol, az irodalmi sátorban találom magam, arccal egy babzsákba dőlve, idegeim ellazulnak, törődött tagjaimban isteni kegyelem árad el. Hamarosan azt is érzékelem, hogy egy dj JA-t mixel, érzéssel, finoman, visszafogott méltósággal. Figyelni kezdek, Sinkovits sajnos elrontja el az Óda mellékdalát, egész addig ügyesen egyensúlyoz, de a végét reményre, sőt katarzisra veszi, szerintem teljes félreértés, sül a hús, enyhítse étvágyad, ez a vereség végső beismerése, a vég, a költő elveszett. Aztán érdekes közjáték, ekkor már élőben mondja a verseket valaki, és egyszer csak leszól egy lánynak, hogy ne csíptesse két ujja közé az orrnyergét, mert ez testbeszédben azt jelenti, hogy „te jó ég!”, és ő ezt nem akarja látni, mire a lány azt válaszolja, hogy nyomja a szemüvege az orrát, és cipő sincs rajta, azon is fenn lehetne akadni. Innentől rémült fegyelemmel hallgatjuk az előadást, egyébként egész jó, erőmikronjaim utolsó maradékával akadályozom meg, hogy ólmos szemhéjam aláhulljon.
Mi lesz holnap? Kettőig alvás, fél hatkor felolvasás, kétszer bakizok, a sátorban lesz egy fekete-piros nadrágos fiú, baloldalt egy babzsákra borulva alszik, neki fogok olvasni. Nick Cave: előretülexem, hiába, nem énekli el, nem is énekelheti el Kylie nélkül a Wild Rose-t, úgyhogy magamban zümmögöm a metálsátor felé: „all beauty must die…” Alvin egykor, ebben nem vagyok biztos.

A kullogó
2005. 08. 16.
A fekete-piros nadrág stimmelt, csak lány volt, és nem aludt. És nem neki olvastam fel, és négyszer bakiztam, de nem feltűnően. Full sátor, az eső zavarta be őket, vagy mert a rádió bemondta Orsit délután, nem derül ki. A lányok viszik a prímet (O., I.), a közönség nagy része is lány. A Nick Cave-es jóslatom is beválik, csak nem előre, hanem hátrafelé tülekedtem, így a vége felé egyre klausztrofóbiásabb vagyok, az elrongyolódott dobhártyák jajveszékelnének, ha lenne a dobhártyának szája.
Plussz egy ilyen lüktetve izzó zsibbadás a forgolódó agylebenyekben. Nem menekülés volt, mondjuk így, pozíciókeresés. Alvinra, bevallom, nem mentem el, és a szépségek is életben maradtak. Lalival szédelegtünk át néhány órát, szóba kerültek: Kylie (sic!), az óbudai ház-, nem, a polgármester stopperórája, ami 11-kor csenget, láttunk egy jégeralsóból készült zászlót (Alsó-Tirol?), és még az jut így hevenyészve eszembe, hogy miért kék-zöld a legidősebb magyar költő - mert veri fani. Később kitöltöttem egy tesztet, olyan kérdésekkel, hogy hol szoktál kokaint venni, hányszor rúgtál be 0 éves korodtól (válaszlehetőségek: 1szer, 100szor, többször, nem tudod, most is be vagy rúgva), és hogy ki a kedvenc dj-d. Dj Ridu. Cserébe kaptam teajegyet, volt fekete ribizli, cseresznye és cukortalan valami, és mindenki rosszkedvű volt, de aztán egy százkilós gyerek elmeséli, hogyan csajozott be tegnap az öccse: egy ismeretlen nő fülébe kezdett sugdosni, de elesett, és mire felállt, már egy másik nő állt ott, ő zavartalanul folytatta, és a kövér egész éjjel kint szobrozott a sátor előtt. Ő egyébként nem csajozik, mert a pina kullogóvá tesz. Tudom-e, mi az a kullogó? Mikor így mész, a földre meredsz magad előtt, és kész. Ez a kullogás, ez a kullogó, a pina ezt csinálja velünk, jegyezzem meg, kullogóvá tesz. Kiveszi kezemből a borosflaskát, és egy hajtásra kiissza. Elkullogok Flash-re, hibátlan, mint mindig, különösen a Képviselő Funky refrénszerkezetét ajánlom mindenki szíves figyelmébe. A következő kép: reggel hat, ketten palacsintasütővel és gombóccá gyűrt alufóliával teniszeznek a szemerkélő esőben, ketten fehér elektromos kábelt pörgetnek középen, ugrókötél-szerűen, mobil háló, nagy vetődések, egyre több néző.
Jóslatom holnapra (mára): a Pilledés Napja. Nincs jegyünk, esni fog, viszont Ignite lesz, amit csípek. Valaki kalapálni fog a szomszédban, arra ébredek majd. Rendrakás a szétzilált lakásban, a szétzilált idegekben. Délután bekapcsolom a rádiót, és a One fog szólni, de nem a metallicás verzió, hanem az eredeti, a Die Krupps-szal. Este sajgó honvágyat érzek, hogy kimenjek, de győz a józan ész. Meglát tyúk.

Astrosapiens
2005. 08. 17.
Győzött az elgyötört ész, ráadásul a tévében élőben nyomják a Szigetet, amiben az a különös, hogy én is feltűnök a polip-sátorban, egy pillanatra bevillan, hogy talán mégis kimentem, magamat nézem élőben, kettéosztódtam, hátrahagyva lusta énemet.
És nem volt Die Krupps és nem volt kalapálás, de átjött a szomszéd pénzért iszonyatosan összetört arccal, leesett a vaslépcsőn, ez viszont mintha rímelne a kalapácsra. Éjfélkor eldőlt a kérdés, maradunk, szertartásosan letöröltem a port a szemüvegemről, kifújtam az orrom, és a ruháimat egy csomóban bevágtam a szennyeskosárba. Vége. Láttam, lélegeztem, józan voltam, mint egy vastalicska, tiszta ruha volt rajtam, de nem éreztem magam jobban. Ugyanaz a lakás, ugyanazok a kémények az ablakban, ugyanaz az én. Minden csikorog és buggyan, nem baj, tudom, hogy lassúnak lenni is jó lesz. Az állapotváltozás fáj, túl gyorsan lassulok. A sebességről kell esszét írnom a Bábelnek, jegyzetelek. Aztán viszont elkövetek egy hibát, Coelhoval akarok tovább lassulni, és a 170. oldalig nem találok egyetlen jó mondatot. Őszintét, hitelest, sérülékenyt, szellemest. Mintha még a gőgje és felszínessége is kommersz és hazug lenne, ráadásul egy ilyen bölcselkedő giccs nyálával van az egész nyakon öntve, brrr. „Veronika meg akar halni”, ettől én is. Szerencsére közben megy a tévében a Spektrum, kidől a kezemből Coelho, megtudom, hogy a legyeknek ugyanaz a génállománya, mint nekünk, lehet, hogy légyből lettünk, vagy van egy közös ősünk, a cecemajom. A jövő embere több fajból fog állni, például az egyik kizárólag hosszú űrutazások céljára lesz kifejlesztve, embrió korában lefagyasztják, és kilövik az űrbe, hurrá. Ennek az astrosapiensnek nem lesz lába, mert lábra a súlytalanság állapotában semmi szükség, viszont több keze lesz, és szeme is több lesz a teste különböző pontjain, vagy egy nagy, összetett szeme lesz (és, gondolom, szép, hártyás szárnyai). Légy, ami lennél. Legyni vagy nem legyni. Közben persze állandóan vágóképek a Szigetről, például egy rekedt hang kérdi egyik hajnalban egy lakókocsi sötét odvából, mi a különbség a kerékabroncs és a néger között – hogy a kerék nem kezd blues-t énekelni, mikor ráteszik a bilincset… Nem baj, jövő héten Marilyn Manson és Jak-záróbuli Csókolommal és Öregszemmel. Holnap meg magyar-argentin. Szkeptikus vagyok, a tippem 1-3, mint a Real ellen, és kb. ennyi lesz a Debrecen-Manch. is, sajnos. Holnap egész nap nem mozdulok ki, befejezem (undorral) Coelhot, (hogy lehet ezt beszopni? a Könyvfesztivál nagydíjasa?), elkezdem Vida Gábort, tuti megbízható minőség. Fájni fog a jobb térdem, morzsás lesz a lepedőm, délután becsönget két mormon, de nem hallgatom meg őket, mert éppen kezdődik a meccs.

Hattyúk
2005. 08. 18.
Hatvan órája nem mozdultam ki a lakásból, fekve kullogó lettem, de már nem tart soká, a világ belém vájja karmait, kitép innen, nem: belém karol, és udvariasan, de határozottan kivezet a magány birodalmából. Holnap Larion, holnapután Sajt és Fark szülinapja a WB-ban, gyertek. Befejeztem Coelhot, élek a gyanúperrel, csak mert megígértem neked, kedves naplóm. Veronika életben maradt, ahogy az sejthető volt, és sok szép gondolattal lettünk gazdagabbak. Például, hogy a halál árnyékában az ember ragaszkodik az életéhez; ujjammal nyomogattam az orrnyergem, te jó ég! Vida helyett Pelevint választom folytatásképp, mert oroszost kell írni a literának, hátha inspirál. Most veszem észre, hogy én itt állandóan a literának robotolok, ráadásul, úgy tűnik, nem is teszik fel az elküldött anyagokat, ejnye-bejnye. Föl fogom vetni, hogy mi lenne, ha blogolnék nekik életjáradékért. Ja, nem jöttek a mormonok, így nem hallgathattam végig a litániájukat, de I. épp akkor ment el, mikor a meccs kezdődött, ebből fakadt egy kis zavar, szóval, ha utalásosan is, de megint beletrafáltam. Jó, a térdem már tegnap is fájt, és a lepedő is morzsás volt, ezek nem érnek. Pelevin a számítógépes játékok világát mixeli a valósággal, eddig szórakoztató, de remélem, rátesz még egy lapáttal (vagy kettővel); 15 éves játékokkal operál, ami kissé komikus. A herceg a lecsapódó vasrácsokkal meg kulacsokkal, amiből inni kell, ha elfáradsz. Ehhez képest a Postal, mondjuk, hát, kicsit más. Este a tévében Sztálin: megnézte a Bolsojban a Hattyúk tavát, aztán visszament kicsit a Kremlbe körmölgetni, aláírt hétezer kivégzést. Ölés, hattyúk. Mitől lesz diktátor egy dedből? Ha többet simizik a pociját a bölcsőben, minden másképp lett volna? Csak a hattyúk?
Csak a Kispest! csak a Kispest!, énekli a tábor a rozoga betonlelátókról.
Mi lesz holnap? Naplót írok, elveszi az életet, naplopó, önmagába csavarodik. Jobb idő, Larionnal a Szecskában, megdönti a 250 m-es mellúszási rekordját 300 m-re, (idén nyáron tanult meg úszni), a szaunában lesz egy tetovált lány, katica lesz a vállára tetoválva. Larionnak konfliktusa támad egy nénivel, aki medúzaként lebeg a vízben, és időnként jobbra-balra csapkod húsos karjaival. Este whiskyt iszom, megmutatom L-nak, hogyan kell Zsagarra táncolni (Zsagar volt egyik közös alapélményünk a Szigin) - ennyi.

800 m
2005. 08. 19.
Gyanakvás, szégyen, dölyf, de valami bizonytalanságféle is, hogy talán mégse akarok belőle hülyét csinálni. Végül is hapcizott, gyengének mutatkozott – egy úszómester, egy szuper alfahím, egy gigamacsó! -, én rajtakaptam, nosza, rápirítottam. Gyorsan észrevett egy hajadonfőtt vízbe botorkáló bácsit, és sípjával éles füttyöt hasított a levegőbe, hogy helyreálljon a világ megbomlott egyensúlya. Szóval végig úszó gyermekemmel párhuzamosan battyogtam a parton, legyalogoltam, amit ő leúszott (800 m), és minden hossz végén, mikor megint nem szállt ki, hanem megfordulva nekivágott az új hossznak, az új rekordtávnak, és kipillantott, hogy na, ehhez mit szólok, akkor én egy hangos huhh! vagy hínye! felkiáltással a levegőbe csaptam ököllel, vagy elképedt arcokat vágtam, hitetlenkedve ráztam a fejem, leesett (szó szerint) az állam, kigúvadt (sz. sz.) a szemem (vagy mindez egyszerre), ő meg nevetett úszás közben; később aztán már csak somolygott, kezdett fáradni; ahogy ő lankadt, én annál hisztérikusabban lelkesedtem a fordulóknál. Így esett a nagy tett, és nem szólt rám senki, nem jött a mentő, őt meg nem csapdosta meg karjával a húsos karú medúza néni, ahogy tegnap jósoltam. Viszont rengeteg tetovált srác volt a szaunában (hoppáhoppá), de mind pasas volt (hm), franciák, Pesten maradtak a Sziget után, várják Marilynt? A Ligetben is van egy lakókocsis, kutyás, rasztahajú, konzervből táplálkozó csapat. Még egy kép: a konditerembe is felnéztünk, Larion véletlenül high levelre állította a futógépet, és mire észbe kaptam, kézzel a korlátba kapaszkodva mintegy repült a zakatoló gép után és fölött, kicsit úgy, mint az Elveszett jelentésben Bill Murray. A whiskyzés megvolt este, nem ízlett, és a Zsagar-tánc is elmaradt, mert a gyermek úgy döntött, mamájánál alszik.
A péntek, nézzük csak, befejezem Pelevint, kocsivizsgáztatás (I. - szent asszony! - vállalta a lebonyolítást), este a West Balkánban esni fog az eső, találkozom egy régi ismerőssel, akit tíz éve nem láttam, és lesz valami veszekedés vagy verekedés – talán a pincérek? –, lehet, valahol – Budapest Sun – olvastam, hogy az egész városban itt a legmorcabbak a pincérek, meglát tyúk.

MM
2005. 08. 20.
Pelevinnél a kicsit konceptes kisregényt a Végjáték című kőkemény és halálosan pontos novella követi a posztkomcsi tébolyról, talán a végén a nővé átoperált katonák már nem kellenének, filmre kívánkozik az egész. Nooteboomra váltok: A következő történet, Beckett, Bernhard, Ransmayr hibátlan kevercse – mennyi jó író!
A veszekedés a WB-ban olyan változatban valósult meg, hogy egy félig betört Martens-bakancsban, egy levegőtlen, sörtől iszamos padlójú luk mélyén másfél órát pingpongozok részegen ordítozó fiatalokkal, felér egy kisebb tömegverekedéssel. A pincérsrác viszont szinte már feltűnően előzékeny, szolgálatkész, tisztelettudó, olvashatta a tegnapi literát negatív előérzeteimmel. És nem találkoztam régi ismerőssel, és nem beszélgettem el vele a régi szép időkről. Viszont megtudom, hogy a csikidam(?) koronázatlan királya miután a közönség kifejezett óhajára leküldte a színpadról fekete zenésztársát, magát szigorú böjtre fogta, de nem ám bűnbánatból, hanem mert így kívánja megakadályozni, hogy MM, a Sátán kedden Budapestre érkezve koncertet adjon az Arénában. (A gyávaság tényleg szeret a butasággal kéz a kézben járni?) Csikk Ádám felszólítja minden jóérzésű honfitársát, hogy imádkozzon és böjtöljön, hátha. A sikerre van esély, MM gyakran mondja le fellépéseit vmi jó kis vuduzás vagy emberáldozat reményében, ráadásul nem rég nősült. Sokféleképp lehet megzakkanni. Against all gods a turné címe, ezt értette félre Csikk? Egy Szigetről készült riportfilm a here-tévében - mazochisztikus nap -, kiderül, hogy a Sziget agymosás és rablás; a legrejtélyesebb szekvenciában az agilis riporternő rejtett mikrofonnal fölfegyverkezve sikertelenül próbált egy óbudai benzinkútnál hamis jegyet venni, mégis az egész valamiképp bizonyítékként volt fölvezetve, de mire is? Összemutyizik Müller a benzinkutasokkal? Hamisak a jegyek, minden hamis? Elhangzott még, hogy a Franz Ferdinand rojalista zenekar, a Toy Dolls meg antirojalista, totál káosz. Ja, első napi naplómban leírtam a színészt, aki versmondás közben egy jegyzetelő és orrnyergét masszírozó lányt macerált, akiről viszont most kiderült, hogy írónő, és a netnaplójában megírta, hogy miközben macerálták, én mellette ültem, és írtam valamit, na mit, most elárulom, azt, hogy őt macerálják, vagyis egymást írtuk meg egymás mellett ülve (ő még paparazziként le is fotózott), ami azt bizonyítja (több minden mellett, mint például, hogy nagy az irodalom, kicsi a sátor), hogy író az írónak írója. És nem vájja ki.
Holnap: a Ligetben a gazdák 4 traktorral és sok bográccsal, a vidék ízei versus a plázák izéi. A 4 traktorból kettő piros lesz, egy zöld és egy szürke. Anonymus fején veréb ül, és hallgatja a Parnasszus folyóirat költőit. Fogok ottan inni egy sört, és fotósokat fogok fotózni, ez lesz a téma, hogy’ fotóz a magyar.

Nemzeti Front
2005. 08. 21.
Mire odaérünk, kiürülnek a bográcsok, viszont, fogódzkodj meg, kedves naplóm, a 4 traktor: 2 piros, 1 kék, 1 narancs! - kettőt eltaláltam, én, félszemű Teiresziász, félvátesz tűzoszlop (avagy hihitorony). Anonymuson a veréb helyett 3 kislány ül, nem a fején, a szoknyáján, és nem hallják a Parnasszus-felolvasást, túl mesze vannak.
A Király-dombnál a Nemzeti Front sátrai, legelöl a Terézvárosi Nemzeti Fronté, itt is van ilyen, nahát, hat komor ember körben, mintha bekerítették volna az ellenséget, és azon tanakodnának, mi legyen a sorsa. Volt állatsimogató is, nagyon ari volt a nemzeti bari meg nemzeti kecske, egymás mellett legeltek békésen, és volt három nemzeti csirke, sajnos, közeledtünkre 1 törülköző alá bújtak, onnan néztek ki, de legédibbek a nyulak voltak, egyikük a sarokban ülve fülét igazgatta, szimatolt, hagyta puha szőrét bárkitől simizni; a kozmopolita nyúl. Sört ittam, virslit ettem a Vagonban, ahogy megígértem, viszont csak 1 fotót készítettem egy „toilet 300 huf” feliratú méteres tábláról a Vajdahunyadvár bejáratánál. „Minden kor a maga módján büntet, a miénk dúskál a lehetőségekben”(Nooteboom). Este 3 csatornán nézem a tűzijátékot (Ildi rádión szeretné hallgatni, szép ötlet, de nem.) Minden csatornán más színű a tűz, más a robbanások hangja, és a megasztáros lány az ének elején mintha fenn állna a Lánchídon, aztán a rakparton fejezi be jobbra-balra billegő kórussal a háta mögött. Azért meghatódok, István király is ember volt, most hogy örülne. Persze lehet, hogy azért csinálta, hogy behívhassa Vazulék ellen a teutont, mindegy, beletrafált, mint én a 2 traktorba. Erről 1 régi sztori jut eszembe, de most nem mesélem el. Aztán 2 film, Szegény gazdagok, Cyrano. Az imágo problémái. Jókainál azért duplikálja magát a hős, hogy több rosszat követhessen el, Rostandnál, hogy több jót. Jókai fekete álarcot használ, Rostand színes nyelvet, Roxana ebbe a nyelvbe szeret bele, a szerelmes szavakba, a mögötte lévő ember becserélhető. Egy csinos, de néma, és egy ékes szavú, de orros arc közül kell választani. Mindkét film mintha arról szólna, hogy a nő előtt, így vagy úgy, előbb vagy utóbb, leteszed a fegyvert. Elnémulsz (ahogy én most naplóm utsó sorait írva). Szemed lesütöd, vagy (teátrális megoldás) letéped maszkot, és halántékon somod magad, mindegy. Ez a végszó, győzzön a nő, mondom én, sunyi hím. Hogy a holnap mit hoz, örök titok marad.