Csont, Robika, tápos, kisbuktás

Garaczi László: Arc és hátraarc, Magvető, 2010

A regény már határozottan számol azzal, hogy nem lehet pusztán a közös élményre, a beavatottság érzésére építeni: épp ezért nem is az egykori „katonatársakat” igyekszik megszólítani. - Szilágyi Zsófia kritikája Garaczi László Arc és hátraarc című új regényéről.

Szilvavacsora

Garaczi László az Olvasóligetben - 2009. augusztus 28.

Az Olvasóliget balatoni búcsúja a szigligeti strandon volt. A JAK-táborhoz is szervesen kapcsolódó rendezvény vendége Csaplár Vilmos és Garaczi László volt. A műsorvezető Nagy Gabriella mellett a magas labdákat olykor-olykor a közvetlenül mellettük röplabdázók is feldobták. Aztán a röpisek áttértek a lábtengóra, ezt Kukorelly Endre vágyakozva szemlélte. Nagy Gabriella pedig az olvasással kapcsolatos kérdésekkel nyitott.

Csaplár Vilmos most éppen Darvasi új regényét a Virágzabálókat olvassa. Csaplár megkülönböztette ezt az olvasást a munkához kapcsolódó,   szakmai olvasástól. Garaczi is így tett, amikor elmesélte, hogy most éppen készülő-formálódó katonaregényéhez olvas forrásokat.


Plazmastruktúra

Garaczi László: Plazma / KoMa Társulat – POSZT 2008; Vidor Fesztivál. Urbán Balázs kritikája

Kevés társulat képezi le olyan pontosan napjaink színházi viszonyait, mint az évad elején alakult KoMa.


Esterházy Péter: Pille és ganéj

Az irodalom veszít a presztízséből, mert veszít a fontosságából, ezt jó dolognak tartom, mert igaznak; eddig az irodalom volt, lehetett az egyetlen hely, amely emlékeztetett minket (ha olykor nagyon is felemás módon) elrabolt, elvesztett szabadságunkra – most majd lesz nekünk egy parlamentünk, majd az gondoskodik minderről, szabadság, egyenlőség, testvériség, az irodalom pedig megint az lesz, ami ebben az országban ritkán, irodalom, magával definiálván magát, s hogy hogyan, az is rejtély.


Farkas Zsolt: Mindentől ugyanannyira

A Nincs alvás! ismeretelmélete


(MEGTÉVESZTÉS)

Garaczi műveiről veszélyes beszélni. Úgy vannak megírva, hogy bármit mondasz róluk, tévedsz. De nem ez az egyetlen csel. Úgy vannak megírva, hogy késztetést érezz arra, hogy mondjál valamit. Néha mintha valami értelmezést kényszerítene ki belőled. Persze aztán rendesen össze leszel zavarva.


Jákfalvi Magdolna: Drámaírónak lenni. A drámaíró Garaczi.

Talk. Use the language. Do you know what language is?


A darabjaim partitúrák, úgy lehet

eljátszani őket, ahogy az adott

körülmények között a legideálisabb.


Kockázatos vállalkozás drámaírót bemutatni akkor, amikor a drámaolvasás helyett az előadásolvasás lett a színházi ipar elsődleges játékterülete. Garaczi László mégis megkönnyíti dolgunkat, mert vele játék a drámaírás és -olvasás. Játék abban a színházi értelemben, amely szerint a színpadon a színész szerepet játszik, vagyis valami mást állít maga és valósága helyett, és a nézői konvenció ennek biztos tudatában érti, milyen játékról, milyen illúzióról, milyen másik világ szabályairól van szó.


Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Garaczi László regénye egyszerre paródiája és hű leírása egy korszaknak, úgy az alsó tagozat idejéből, pontosabban szemszögéből. Amikor még nagyok a felsősök, kicsik az ovisok, és az iskola fenséges ésszerűtlensége, a maga minden árnyoldalával, az élet természetes velejárójának tűnik. Nehéz erről mit mondani. A cikk végén inkább idézünk belőle.

Olthatatlan kacagás, isteni. Nem is regény ez úgy igazán, mert kicsit vers, kicsit inkább novella vagy stílusgyakorlat. Lélektani gyakorlatnak is mondhatnánk. Freud óta nyílt titok, hogy életünk valamennyi fontos eseménye a gyermekkorban történik. Ekkor jövünk rá, hogy a világ kegyetlen, hogy miből lesz a gyerek, hogy a szomszéd apukája erősebb a miénknél – szóval minden olyasmire, amire jobb lenne nem is emlékezni. Mégis – és ez megint Freud –, még rosszabb lenne, ha nem emlékeznénk rá.


Gács Anna: Ugye, most szépen mondtam?

A majmok és az emlékiratírás kapcsolata korántsem ismeretlen téma az irodalomban. Hogy csak egyetlen példára utaljak – gondoljunk Kafka klasszikus önéletírás-paródiájára, a Jelentés az Akadémiának című rövid elbeszélésre. A Jelentésben a civilizáció nyűgeit izzadsággal elsajátító majom cirkuszi ember-imitátorrá válásának gyötrelmes állomásait ismertetve nem mulasztja el, hogy immár jól képzett tollforgatóként (Tandori Dezső tolmácsolásában) az elbeszélés nehézségeire is kitérjen: „Ma már persze csak emberi szavakkal ismételhetem el a majomként érzett dolgokat, torzítok is következésképpen, ám ha a hajdani majomigazságot elérni nem tudom is, semmi kétség, hogy legalábbis egy irányban van emlékezéseimmel.”


Danyi Zoltán: Élni jó!

Úgy vettem észre, hogy ez az író, akiről szó lesz, szereti távolabbról kezdeni a dolgokat, vagy néha éppen távolabbról folytatni őket – olykor akár még látszólag oda nem illő fordulatokkal is. Ez tehát az ő magabiztos módszere, már ahogy észlelem.

Másrészt azt is észrevettem még, hogy ez az író (ez a szóban forgó!) kedveli az imitációt is. Végül ezért döntöttem úgy, hogy egy recenzió imitációjával kedveskedek most neki, és ezen a módon szólok néhány sort a legújabb könyvéről.