Csodálatos vadállatok

egy házaspár játszmáiban gyermekkori játékok idéződnek fel, amelyekben a lány halott bátyja válik főszereplővé. Az egymásba csúszó jelenetekről és monológokról azonban nem derül ki, hogy emlékeket elevenítenek-e meg, vagy csak a fantázia játékait teszik érzékelhetővé. (Az előadásból Jámbor József rendezett érdekes előadást Zsámbékon)

Garaczinál tehát megmutatkoznak ugyan bizonyos szituációk, de ezek végeredményben azonosíthatatlannak bizonyulnak. Beléjük lehet lépni, de nem lehet megváltoztatni őket. A körüljárásukra kínálkozik lehetőség, de a lényegük megértésére már nem. Így a Garaczi-darabok lényege a látszataiban megteremtett valóság üressége, virtuális jellege. A felsejlő helyzetek, történetek inkább csak ködképek a szellemi kaland horizontján. A hiányként jelzett drámai forma Garaczinál a létélmény lényegével azonos. A szövegformáló erőként működő nyelv maga is a viszonylagosság érzetét kelti: csupa visszavonás és esetlegesség, szarkazmus és beavatottaknak szóló utalás. A szereplők sem többek kitölthetetlen pózoknál, megvalósíthatatlan szerepköröknél, valódi cselekmény helyett inkább csak jelentőség nélküli dramaturgiai kliséket érzékelünk. Mindebből játékok sokasága szabadul föl. Ezek a nyelvi leleményekben tobzódó szellemi játékok azonban mindent menthetetlenül és felismerhetetlenül komikusnak mutatnak - nemcsak a megnevezhetetlen valóságot, hanem azt is, aki a nyomába ered. A Garaczi-darabokat működtető ötletinvázió (szójátékok, verbális szellemességek, poénok, utalások, játékos kifordítások sokasága) a világnak azt az ürességét fedi el, amelynek megnevezése a tragikum közelébe sodorná - saját határolt létük korlátainak áthágására kényszerítené - a többnyire fantáziájuk foglyaként létező szereplőket.

Sándor L. István

A szöveg:

http://www.dramairok.hu/data/files/1244/letoltesek/garaczi_laszlo_csodalatos_vadallatok.pdf