Bokrok lázadása

Tárcatár
Capri szigete, két illuzionista a teraszon, nézik a tengert a lemenő nap fényében, koktélt isznak, és nem szólnak egymáshoz. Vagy két bő szoknyás bokor a Ligetben, egymásba szeretnek - túlzás -, kínzó vágy, hogy ágaikat összefonják, de a parkrendezők istene nem engedi. Elindulnak, apró léptek, kis csusszanások; jé, anyu, az a bokor tegnap még ott volt. Óvatosságból először inkább a gyökerükkel nyomulnak, egyik a Kisvidámparknál, másik az Olof Palme-emlékkőnél ered meg, a pingpongasztalok mögött találkoznak egy langyos hajnalon.

Mire megy ki a játék, gólra vagy igazságra?
Mozdulatlan, neonzöld pompa, tikkadt, délutáni fényözön.
Bogomobil, pedalcar, turisták, kínai nő kínai napernyővel.
A Hősök terén százötven hitgyülis extázisban, ugyanazt a rigmust ismétlik, pólójukon felirat, "vidám vasárnap" - mi lesz itt vasárnap, ha már pénteken ez megy?
Nyáron nem Suzuki Wagon R-rel járőröznek a rendőrök, hanem kis mopedekkel, jobb így, mire számíthatsz egy Wagon R-kockáját magáról üggyel-bajjal lehámozó, frusztrált egyenruhástól?
Fehér bukósisakon rohanó zöld fénypacák.
Vesenadrágos csaj magyaráz a barátnőjének: saját anyámmal nem bánok így.
Focizz, szurkolj, bulizz - plakátok a platánokon.
Kövér asszony magyaráz két másiknak oroszul, szótlanul hallgatják a szózatot, csak annyit értek: hleb.
Ha Káposzta Benő később születik, játszhatna Ziege ellen, és abban a csapatban, ki tudja, Hlebnek is helye lenne.
Hangolnak a Pecsában.
Keleti emberek a Washington-szobornál, bambuszsátor, hatalmas, vörös mintás zászló, koreaiak?, koktélparti, diszkrét lá-pentaton, fekete billentyűk, ezüst csilingelés, sárga gyerek sárga labdával a sárga fűben.
A fellocsolt aszfalton térdig hűvösben jársz, bele vagy mártva térdig a jégbe, fejed tüzes gömb; mily hosszú vagy, ember. A tüzes gömbben tüzes golyók, azt írták a trafószekrényre: make love and make war.
Mackónadrágos öregember fatönkön, cigarettázik, Éltető Lajos, a kollégák a clevelandi húsüzemben Luíz Eltítónak hívták, a fiát meg Görgöláj Eltítónak. Gergely ott maradt, Lajos hazajött az óhazába cigizni és meghalni.
Egy fiú és egy lány azon vitatkoznak, locsoló kocsi járt erre vagy valami mikro-klimatikus lokálzápor, a fiú megrántja a lógó lombot, a lány kacagva, sikítva menekül a nyakába ömlő víz alól.
Drótakadály, ne tudjanak felmenni a cölöpkerítéshez az illegális koncertezők, a réten gyülekeznek, roham előtti könnyűlovasság, kifestve, vassal kivert bőrökben. Fekete szoknyás lány egy Rover ajtajában, Martens-bakancsán katicabogár mászik.
A katicabogár biológiai fegyver, több száz levéltetűt képes elfogyasztani, piros színe figyelmezteti a madarakat, hogy teste csípős mérget tartalmaz. Az ember tudatosan küldi a tetvek elleni harcba katicabogarak millióit.
InKalos sorompóra támaszkodik, mellette a földön kinyaklott esernyő. Lilásbordó fák a zöld áradásban. A fű keményre nyírva és száradva, kifakult, hullámzó biliárdasztal a rét, nem tudod ujjad a tömör anyagba fúrni.
Egy fiú 25-ös mezben egyedül rugdalja a labdát a dühöngőben, a vébédöntő estéjén is itt focizott a haverjaival; inkább csinálják, mint nézik, mi következik ebből?
A Királydombon, ahol valaha a nemzeti érzület fakadozott (Stephen, the King), fátylas húsú, csupasz nénék (rosszindulat: vészbanyák) állnak a mozdulatlan izzásban, dumcsiznak, csivitelnek, vitatkoznak. Nagy, barna, büszke húsok és ráncok, az idő lágy zsírban, hegyes csontban, szikkadt felhámban kifejezve. A magukkal hozott franciakulccsal kinyitják az öntözőt, pancsolnak, prüszkölnek, élvezik a bűnt a felszökő habos gejzírben táncolva. A nyár ajándéka ők, soha nem mulasztom el, hogy cangámmal a dombra hágva eltöltsek egy erotikától, intrikától, filozófiától gőzölgő félórát társaságukban.
A domb, ahol a női test végződik.
Ha elalszom egy padon, azt álmodom, hogy egy szarvassal kell találkoznom az ösvényen, de egy szarvas nagyságú csigával találkozom, ül a házában, néz a szarvával.
Találkoztam az ellenséggel, és én voltam az.
Céges sofőr piros kerékbilincsre mered, mint egy utolsó, otthagyott falat a Liget forró tányérján, megemészthetetlen porcogó.
Túlhúztam a sebességváltót, magyarázza a kékinges, a bábukra mered, de a kibichez beszél; értelmiségi sakk, nem káromkodnak, nem gyalázkodnak, mint a homleszsoron, nem is pénzben játszanak, viszont pocsékul; vasárnapi sakkozók, tudatlanságukkal hivalkodó, dilettáns mazsolák, helyettük szégyelled magad, minek teszik a gyalázatot közszemlére.
A pad alatt üvegszilánk, műanyag kupak.
A vadkacsák úgy buknak a víz alá, mintha mellbe fejelnék a tavat, a bólogató lombokat utánozva. A magányos focista 25-ös mezben láthatatlan védője felé indul leszegett fejjel, be is fejezi perfekt módon a mozdulatsort: lefejeli a levegőt. Egy anya gyermekét szoptatja az árnyékban, a ded feje a szopás ritmusára nekiütődik a mellének. A horizont felé bukó nap észreveszi a semmiből elősápadó, és halkan feléje suttogó holdat (vajon tényleg a másodfokú egyenlet megoldó-képletére kérdez rá kajánul?), és ő, mármint a nap megszegve az összes égi szabályt (Galilei, Kepler, Kopernikusz, Newton foga koccan a sírban), elindul komoran a hold felé.
Vágod? Kontrolcézed?
Mindeközben a két szerelmes bokor, mogyoró és szagos müge, egyre közelebb érnek, a parkrendezők istene feladja; ha van gyalogfenyő, lehet gyalogmüge és gyalogmogyi, menjenek isten hírével, ő leveszi róluk a kezét. Ott állnak egymással szemben, köröttük az egész kiégett, hőségbe ájult, mellbe fejelt Liget, a mindenség a két gigászt bámulja, müge és mogyi, hogy mi lesz most, és akkor a két bokor megérti, hogy vége, zakó, hogy legyűrte őket a végzet, kibabrált velük a sors; sarkon fordulnak, és kis csosszanásokkal elindulnak vissza a helyükre. A két illuzionista pedig Capri szigetén feláll a napozószékről, némán koccintanak a tengerre, a naplementére, a fickándozó delfinekre és a tenger mélyén a fekete iszapba fúródott, arannyal és gyémánttal teli amforára.