„A terep kordában tartja a szeszélyt”

Milyen munkarendben dolgozol? A napszakok között van-e kitüntetett, amelyben írsz?

Garaczi László: Igen, fölkelés után, azonnal, még az álom ízeivel a számban (OK, fogmosás után:).

Mennyire dolgozol párhuzamosan bizonyos szövegeken?

G. L. : Amennyire kényszerítenek, tehát ha a regényírás közben jönnek olyan megrendelések, amelyekre nem tudok, nem akarok nemet mondani. És persze tartok időnként pihenőszüneteket, épp egy ilyen szövegérlelő pauza felé haladok boldogan. Ilyenkor kicsit kifújom magam, és „a magam örömére” írok néhány verset, kisszöveget.

Milyen „segédanyagokat” használsz az éppen aktuális prózához/drámához?

G. L. : Mindent, amit lehet. Személyes beszámolók, terepmunka, társművészetek (pl. filmek) vonatkozó anyagai, és persze könyvtár, könyvtár, könyvtár.

Néhány részlet már olvasható a most készülő könyvedből, amelynek alaprétege a katonaság élményvilága. Nem mondhatni, hogy hálás téma, vagy nagyon is az, abban az értelemben, hogy mindenkinek vannak ilyen történetei. Téged mi indított arra, hogy ezt ragadd meg?


G. L. : Az önéletrajzi jellegű lemúr-könyveket akartam folytatni. A kamaszkort, a gimis éveket kihagytam, azt hiszem, még mindig túl közel van, túl éles téma. A katonaságra ugrottam előre, ami dramaturgiailag kínált egy esélyt: zárt tér, véges idő véges szereplőkkel, bizonyos problémák már az írás előtt megoldódnak. Amúgy érdekelt, mit tudok kezdeni az én „iskolámmal a határon”, az én „sorstalanságommal”. Vagy inkább úgy mondanám, kiváncsi voltam, hogy az én generációm ilyen jellegű tapasztalataiból kiindulva milyen könyvet tudok írni.

Ha jól tudom, alapos terepmunkát is végzel. Nem bízol az emlékezetedben, ellenőrizni akarod azt, vagy a korjelleg pontossága „mindennél” előrébb való?

G. L. : Igen, a korjelleg is érdekel, meg talán a képzelet túlerejét akarom ellensúlyozni. Ez a szép mondat jutott most eszembe: „A terep kordában tartja a szeszélyt”. (Szeretek soha még el nem hangzott, értelmetlen mondatokat kitalálni.) Szóval úgy is mondhatnám, hogy a tények gyeplőivel fékezem szárnyaló fantáziámat, de ide megint muszáj a smiley.

És végül Szkárosi kérdése: "A képzelet, a valóság és a nyelv virtuális háromszögében hová helyeznéd magad: melyik sarokba, melyik oldalra, melyik átlóra, melyik középbe?"

G. L. : Huhh. Izé. Azt is szoktam ilyenkor döbbenten kérdeni: mi történt??? Elsőre szívesen mennék a sarokba, onnan talán több látszik. Pl.: az elképzelt valóság csöndje. (Beh szép, avagy „lol”, ahogy a fiam mondaná.) Az a baj, hogy nekem ez a háromszög kör, hovatovább pont, onnan meg hova tovább?

G. L. : Csaplár Vilmostól kérdem: Miképp egyezteti az aktív közéleti, elnöki és a művészi írói munkát? Nem kerülnek-e olykor összeütközésbe egymással, vagy nagyon is jó, kiegészítő és segítő az összjátékuk?