Litera-napló

2005. augusztus 15-21.

Traktorkerék foci ;

A kullogó;

Astrosapiens;

Hattyúk;

800 m;

MM;

Nemzeti Front

Traktorkerék foci

2005. 08. 15.

A Sziget X. napja, Fekete Pákóval kell focizni, persze nem találom a pályát, elkések, megy a meccs, és tényleg ott a Pákó, de aztán a másik csapatban is van egy, nem derül ki, melyik az igazi. Állítólag a VIP-sátornál nem akarták kiadni a jegyét, mert nem volt nála személyi, és rosszul esett neki, hogy nem ismerik fel.


Bogozás

A szöveg a Litera Orosz rulett című, 3. születésnapi partijára született


A magyar orosz-rulett logikája épp fordítottja az orosz orosz-ruletténak-nek, itt az győz, aki lelövi magát…

Komor éj ereszkedett az őszi tájra, mint valami rettenetes denevérszárny, lassú eső permetezett, a dácsák fölött megdőltek a füstcsíkok. Kátya, Dunya és Aglája a rekedten duruzsoló szamovár köré húzódtak; súlyos, nehéz csöndben ültek immár órák óta, várták, hogy a távolban elpattanjon egy húr. Nyári estéken ilyenkor idehallatszott a csehóból – a muzsikok valamiért csehovnak hívják – a vidám harmonikaszó, a leírhatatlan csattogás, ahogy kancsukával csapkodják tánc közben a kéregbocskorukat, de most, ősszel, mikor a Moszkvába utazás vagy a hasznos munkálkodás esélyei a nulla felé kvadráltak és a füstcsík gyáván megdőlt a beroggyant tetők fölött, Kátya, Dunya és Aglája szívében fáradt zengzetek ébredtek és haltak el ugyanolyan gyorsan.


TeoFánia

Tárcatár


A szomszédnő a küszöbön, kezében tömlő, fújjam fel a gyereke játékát. Belóg a kömény- és kéményszagú ég. Az előbb még szójelentések árnyalatai, létértelmezési bajmolódások a szellem elefántcsonttornyában, ihlet, azaz a lélek bosszúja, ihlettelenség, az ambíció bosszúja; most viszont egy idegen asszony illatába burkolva biciklipumpámat egy gumiállat zrityójába tömködöm. Kimeríthetetlen gazdagság.

Nem fűz a nőhöz az átlagosnál féktelenebb viszony, jobb, ha a feladatra koncentrálok. Second- vagy inkább serial-hand cucc, a hetvenes évek technikai idiotizmusa, szelep helyett dugó, az anyag vastag, érdes, horpadt. Leharcolt bokszzsák. Először tömpe lábát rúgja ki, fenyegetőn emeli busa fejét, nincs szája, szeme, füle, csak ormótlan teste, amin kizárásos alapon, nem zoológiai, hanem statikai szempontok alapján lehet a lábát, fejét azonosítani.


Bokrok lázadása

Tárcatár

Capri szigete, két illuzionista a teraszon, nézik a tengert a lemenő nap fényében, koktélt isznak, és nem szólnak egymáshoz. Vagy két bő szoknyás bokor a Ligetben, egymásba szeretnek - túlzás -, kínzó vágy, hogy ágaikat összefonják, de a parkrendezők istene nem engedi. Elindulnak, apró léptek, kis csusszanások; jé, anyu, az a bokor tegnap még ott volt. Óvatosságból először inkább a gyökerükkel nyomulnak, egyik a Kisvidámparknál, másik az Olof Palme-emlékkőnél ered meg, a pingpongasztalok mögött találkoznak egy langyos hajnalon.


Ping!

Tárcatár


Néhány éve a feleségem látott egy hirdetést, hogy egy új bank reklámfilmes pályázatot hirdet, és a nyertes egymillió forintot kap. A szobánk és a konyhánk plafonján beázások, az ajtó alatt besüvít a szél, a kisszobai konvektor rendszeresen leáll, az ablakkeretek elkorhadtak az idők során, félő volt, hogy egyszer valamelyik ablakunk a hátsó udvarban játszó és állandó dzs! dzs! hangokat hallató Lacikára zuhan. Lacika akkoriban Darth Vader és Luke Skywalker ödipál-szamurájoid párbajának igézetében élt, és csak úgy lehetett rövid időkre elnémítani, ha a résnyire nyitott ablakon még az övénél is félelmetesebb dzs!-dzs!-ket küldtem a mélybe. A döbbent csendben szinte hallottam zakatoló gondolatait: mivel egymaga alakította Vader és Luke szerepét, a harmadik dzs!-ző nem lehet más, mint Obi van, aki ezek szerint bármelyik pillanatban előronthat a pincelejáróból vagy a kukák mögül lézerkardját pörgetve.


A tank és az öregek

Tárcatár

Hűlő kávé kesernyés illata, a vázában virág. Van még öt perc, rágyújt, szürke gerenda fekszik az ablak elé. Kossuth. Csörög a kulcs, az asszony leteszi a táskát. Nem járnak a buszok, mondja, a város felől lövöldözés hallatszik. Nincs rádió, a szomszédban lakó nyugdíjasok nem tudnak semmiről. A kötelességérzet és a kíváncsiság felülkerekedik a félelmen: a százados gyalog indul a Kerepesi úton a központ felé. Porzik a fény, rozsdás ősz, pislog a nap az ágak közt. A szembejövő emberek erősen az arcába néznek. A csikorgó ráncból nevetés lesz, valaki rászól, vegye le a jelvényt a sapkájáról.

Tíz éve dolgozik a minisztériumban, beosztottjai, bár alig múlt harminc, Öregnek hívják.

A pályaudvar mellett gazdátlan tank, mint egy hatalmas, szögletesre módosult, zöld teknősbéka. Emberek állják körül, egy kalauznő hosszú rúdra szögelt zászlót lenget. A százados megkérdi, hol a parancsnok, lelépett, válaszolják. Úgy dönt, beviszi a tankot a minisztériumba; nem tudja, hogy éjjel Piliscsabáról egy gépesített lövész- és harckocsi-zászlóaljat rendeltek a HM védelmére, és szovjet tankok sorakoznak a Valero-ház előtt.


Cigorgok

Tárcatár

Összebújva nevetgéltek a kocsma sarkában a zöld műanyag székeken. Rigó egyedül állt a pultnál, azon mesterkedett, hogy elkapja Csutka tekintetét, de Csutka csak a haját igazgatta, tekergette. Rigó vett három kevertet; maguk akarnak lenni, mondja Kisbalog, de Rigó, mintha nem hallaná, leül az üres székre. A következő pillanatban nyílik a kocsma ajtaja, Rigó kirepül, Kisbalog a poharat is ráloccsantja, és visszamegy.

Másnap Kisbalog egyedül a kocsma előtt, a rendőrök úgy fékeznek, hogy kis híján odaszorítják a falhoz. Kiszállnak, ő pengeti tovább a gitárját: "zsindelytetős az én panelom". Az egyik odalép, eltekeri a gitárkulcsot, a húr halk jajszóval lehangolódik. A másik kifolyatja az olajat Kisbalog motorjából. Belerúg: micsoda ócskavas. Kisbalog abbahagyja a gitározást, néz maga elé. Velünk jössz, na gyerünk már, indulás.


Fecni

A litera Nemzeti tizenegy, avagy két választás Magyarországon című sorozatába felkért tizenegy írót, hogy a 2006. április 10-től 20-ig tartó időszak egy-egy napján rövid jegyzetben számoljon be köz-érzetéről, különös tekintettel a polisz ügyeire és állapotára. Mindez egyben nemes versengés is volt – az ország öt bölcsészkaráról delegált diákzsűri döntött úgy, hogy Garaczi László jegyzete érdemli a litera díját.

Litera, 2006. 04. 11.


Oroszlánok

A legszörnyűbb napok is kezdődhetnek vidáman. Pácsót, a szobrászt megbízta egy pasaréti üzletember, hogy készítsen a háza tetejére egy oroszlánt.

Az üzletember – Borteleki Géza - Oroszlán jegyben született, és azt akarta, hogy a szobor ugró oroszlánt ábrázoljon. A szobrász hümmögött, egyrészt ez olyan hatást keltene, mintha az oroszlán az utcán sétálókra vetné magát, másrészt statikailag nehéz megoldani. Lehetne tartórudat illeszteni a hasába, de így gombostűre tűzött bogárra hasonlítana. Mi lenne, ha nem ugrana az oroszlán, hanem csak ülne méltóságteljesen.


Költők a cicaszéken

Nemrég egy vacsorán egy német költő egy magyar költőhöz fordult az asztalnál.

„Te most alacsony széken ülsz vagy depressziós vagy?” A fiatal magyar költő, nemzedékének jeles képviselője, egyfajta idol és példakép, lenézett maga alá, majd csodálkozva fordult körbe. „Jé, én ülök a cicaszéken?” Mivel titokban én is költő vagyok, sőt, mit takargassam, filozófus is, ily módon rendkívül fogékony a jelenségekből kibontható szimbolikára, az jutott eszembe, hogy a cicaperspektíva jól kifejezi korunk költőjének nézőpontját, mert a költészet valahogy pici lett, a dolgok viszont megnőttek, bonyolultabbá váltak, és bár körbe lehet őket szimatolni, de lényegüket vagy kozmikus összefüggéseiket, ha vannak egyáltalán ilyenek, megragadni aligha.